A TEA LEGENDÁJA
Kína
A kínai legenda szerint a teát Shen-Nung császár fedezte fel méghozzá
véletlenül hozzávetőlegesen Krisztus előtt 3000 évvel a következő módon: egyszer
a császár tábort vert kíséretével egy nagy fa árnyékában, megrakták a tüzet és
feltettek egy edény vizet forrni. A tűz melege a fa hosszú ágán lévő leveleket
kiszárította, majd hirtelen heves szél támadt, ami néhány levelet belefújt a
forrásban lévő, vízzel teli edénybe. A víz aranyszínűvé vált, és finom illatot
kezdett árasztani. A császár megkóstolta ezt a nedűt, aminek ízétől és illatától
el volt ragadtatva. Miután a császár észrevette az ital frissítő és élénkítő
hatását, így kiáltott fel: "T'sa". Vagyis isteni. Innen jött a kínai tea „cha”
elnevezése is, amit a mai napig ebben a formában használnak.
India
 | Az indiai legenda úgy tartja, hogy Krisztus születése után 500 évvel Fakir
Dharma fogadalmat tett, miszerint nem fogja álomra hajtani a fejét egészen 7
évig. 5 évnyi mentális ébrenlét után azonban úgy tűnt, nem tudja felvenni a
harcot az alvás utáni sóvársággal. Tudván, hogy nem tudja betartani fogadalmát,
teljes kétségbeesésében megragadta a táborában lévő egyik fa néhány ágát,
szájába vett néhány levelet, majd elrágya azokat. Hirtelen tapasztalni kezdte a
levelek frissítő és élénkítő hatását, így fáradtsága szertefoszlott. Így végül
ébren maradt és eleget tudott tenni fogadalmának. |
Japán
A japánoknak is megvan a saját legendájuk a tea felfedezésével
kapcsolatban. Egyszer egy bűnbánó ígértett tett, hogy 7 évig meditálni fog
vezeklésképp bűneiért. Megfogadta, hogy nem alszik 7 éven keresztül. Egy éjszaka
azonban elaludt megszegve ezzel ígéretét. Miután másnap reggel felébredt, úgy
feldühödött saját kudarcán, hogy levágta szemhéját és földhöz vágta. Ahogy
szemhéjai hozzáértek a talajhoz, gyökeret vertek, melyből hamar bokor nőtt ki.
Látván a csodát, a bűnbánó nyomban készített magának egy italt a növény
leveleiből. Az emberek csodájára jártak a fának és követvén a bűnbánót ők is
italt készítettek a levelekből. A nedű frissítő és élénkítő hatása egy csapásra
elterjedt szerte a térségben. A varázslatos íz és illat elegendő okot
szolgáltatott ahhoz, hogy azt gondolják, az ital „isteni, ember feletti”. A
japán nyelvben amúgy a mai napig ugyanazt a szót használják a szemhéj és a tea
megnevezésére.